Fogságban

- Tudtam, tudtam, hogy nem lesz jó vége! - siránkozott a kis ponty.

- Fejezd már be! Ezzel semmin nem segítesz.

Tettek még egy kört, unos-untalan a háló falába, vagy más kétségbeesetten vergődő halba botlottak.

- Elnézést! - lökött félre a nagyobbik egy törpeharcsát, aki méla undorral hörpölte a felkeveredő iszapot.

- Háló, háló, mindenhol háló...meglátod, bátyus, nem lesz ennek jó vége!

- Ezt már említetted! - csikorogta egy naphal és megbökte a ponty oldalát. - Jó lenne, ha nem keltenél pánikot.

- Minek idegeskedni? - tátogott a törpeharcsa. - Majd szép lassan minden megoldódik.

Nyílt a háló szája, s egy kis dévérkeszeg pottyant a többiek közé. Réveteg tekintettel bámult körbe, s megpillantva az egyik sarokban lapuló csukát, ijedten a nagyobbik ponty mögé bújt.

- Ostoba! - dohogott a csuka - Kinek van kedve ilyenkor vadászni? Nézz rám, alig élek. A nagy Valaki ott a parton úgy kicibált a vízből, mint valami kiselejtezett bakancsot.

Újabb dévér került a hálóba. A szája még vérzett, de az áramlás hamar eloszlatta a kis piros felhőt. Halálra rémült társa mellé oldalazott.

- Szóval te is itt vagy. Legalább nem egyedül halok meg.

- Ilyeneket ne is mondj! Bátyus, tudtam, tudtam...

- Csend! - hallgattatta el a kis pontyot a naphal. - Halljátok?

Vad csapkodás a felszínről. Újabb társuk volt olyan ostoba, hogy bekapta a horgot s most csapdába esett. Nem telt bele öt perc, egy nagy feketesügér csobbant a vízbe, egyenesen a törpeharcsa fejére, mire az régi ellenségét megpillantva kétségbeesetten fúrta fejét az iszapba. A sügér elkeseredetten körözött, majd megállt a nagy ponty mellett.

- Itt kell találkoznunk? - húzta fel a száját gúnyosan.

- Ismerem magát? - hátrált a potyka, s lassan eloldalazott a sügér közeléből.

- Te feketékkel barátkozol, bátyus? - súgta a kicsi, de a másik egy szigorú pillantással elhallgattatta.

A feketesügér előkelően - amit ugye az ember, illetve a hal egy nyugati rokontól el is vár - hordozta körbe tekintetét. Szeme megállapodott egy raj bodorkán és küszön, megeresztett egy kaján vigyort, majd sütkérezni kezdett a felszínen.

- Bátyus. - kezdte félénken a pontyocska, szemét a naphalon tartva. - Mi lesz velünk?

Az idősebb elgondolkozott.

- A Nagybajszú mesélt nekem régebben a Valakik által megfogott halak sorsáról. Elviszik valahová őket, ahonnan soha nem jönnek vissza.

- Mi történik velük?

- Nos...az öreg története szerint megeszik őket...

- Jaj!

- ...de lehet, hogy valami sokkal jobb helyre kerülnek.

- Hová? - pityeregte a kis dévér.

A ponty válaszolt volna, ám valaki megemelte a hálót, egyenesen ki a vízből. Mindannyian rémülten csapkodni kezdtek, bár tudták, hiábavaló próbálkozás. A haltömeg tetején a feketesügér hánykolódott, tekintetében nyoma sem volt az előbbi pökhendiségnek. A két ponty összesimult, s csak úgy tessék-lássék csapott egyet a farkával. A törpeharcsa sztoikus nyugalommal nyelte a levegőt, néha-néha brekegett egyet.

Hamarosan kosárba, majd mérlegre kerültek.

 

 

 

- Szép! - bólogatott elismerően az egyik ember. - Akár még első is lehetsz.

A horgász büszkén mosolygott.

- Ugye megmondtam, Jani bácsi! Ez a hely lesz a nyerő!

- Azért ne igyál előre a medve bőrére. Feljebb is szépen fogtak...

A horgász megmarkolta a kosarat és visszaborította tartalmát a vízbe. A foglyok elinaltak a szélrózsa minden irányába, kábán, ijedten, de idegeiken már végigborzongott a szabadság mámora. A csuka besurrant a partmenti hínár közé, a két ponty megkereste a csapatot, a naphal pihegve bújt egy kő mögé. Egyedül a feketesügér maradt a felszínen s szívott néhányat a friss vízből.

- Ezen is túlvagyunk! - majd méltóságteljesen körülnézett, hátha észrevesz egy alélt halacskát az imént kiszemelt rajból.

A horgász a parton kiterítette száradni a hálót, s megpillantotta a törpeharcsát, kinek tüskéje beakadt az egyik szembe. A hal mélán bámult az emberre, aki kiszabadította s visszaengedte a vízbe, majd elindultak, egyik a díj, másik az élet felé.

 

Made with Namu6