Észak-Amerikából hozták be Európába a 20. század elején, s azóta az óvilág számos folyójának meg szokott lakójává vált, sőt azokban a holtágakban, ahol kedvező körülményekre talált, valamennyi halfaj közül ez a legszaporább. A legigénytelenebb halak egyike, a rendkívül oxigénhiányos, eliszaposodott vizekben is megél, s táplálék dolgában sem válogatós, a bentosz (vagyis a vízfenék és az üledék élővilága) híján növényi táplálékkal is beéri. A leső harcsától eltérően a törpeharcsának 4 pár bajusza van, és sajátos szerve a hátán levő zsírúszó is, amely a már említett lazacféléket kivéve egyedül rá jellemző. Nappal általában a vízfenéken rejtőzködik, este és éjszaka indul élelemszerző körútra. Közvetlenül a fenék fölött úszik, és bajuszával végigtapogatja a terepet, nem akad-e valami fogára való. Ívása idején, májusban és júniusban a nőstény a fenék talajába mélyített fészkébe rakja ikráit, nemegyszer akár 13 ezret is, s a hím ettől fogva nemcsak az ikrákat őrzi, hanem egy ideig kikelt ivadékait is, amelyeket apró rajokban terelget, vezetget.