Nyári balinok

Minden horgász életében vannak olyan esetek, mikor megdőlni látszik minden, amit addig a szakirodalomban olvastunk. A halak szeszélyes természete miatt sokszor kullogunk hazafelé keserű szájízzel és üres szákkal a vízpartról. Azonban vannak olyan esetek is, mikor pont ennek a kiszámíthatatlanságnak köszönhetően gazdagodunk egy felejthetetlen élménnyel. Történetem színhelye egy dél-baranyai horgásztó. A forró, száraz nyári időszak közepén járunk. Pontyfogás reményében ültem végig a hajnalt Imi barátommal, a tavirózsa levelei mellé dobott úszóinkat figyelve. A várva várt kapás nem jött meg. A mellettünk lévő faluban megszólalt már a déli harangszó, mikor a remény utolsó sugarait is veszni láttam, és kitekertem szereléseim.

 

Mivel volt még pár óránk az indulásig, gondoltam egy pecát azért visszadobok, hadd "ázzon" azért valami, míg itt vagyunk. Mivel eléggé felerősödött a szél, csak fenekező készségben lehetett gondolkodni. Egy olyan felszerelés volt nálam, amivel előző héten folyóvízen süllőzetem. Mivel átszerelni már nem volt kedvem, egy tenyérnyi nagyságú dévér szeletet feltűzve dobtam be. Barátom nézett rám kérdően,-" mit is akarsz ezzel fogni ?"- balint- válaszoltam.Előző héten egy dunai horgásszal folytatott beszélgetés során tudtam meg, Ők így fogják a balint. Bevallom, én is kételkedtem a módszer fogósságán. Jó tízperces várakozás után az első törpeharcsa csapat elkezdett falatozni a horogra tűzött halszeletből, ami a kapásjelzőm folyamatos mozgását eredményezte.

 

Már nem is nagyon figyeltem oda az apró rántásokra, mikor egyik pillanatról a másikra megfeszült a zsinór, és a vehemens kapás következtében még a bot is lerepült az ágasról, mire odaértem. Bevágni már nem is volt időm, csak erősen megragadtam a nyelet. A hal vadul védekezett, többször széles burványokat keltve a sekély vízben. A viszonylag erős folyóvízi szerelésnek köszönhetően nemsoká a parton pihegett a négykilós balin. Imi barátommal felváltva néztünk hol egymásra, hol az őn torkában eltűnt horog után.

 

A hal felfűzése után visszadobtam az előző helyre szerelékem. Alig hogy elkezdtük az eseményeket szummázni, majdhogy nem megismétlődött az előző eset. Újabb négykilós balin pihent a parton. Mikor szomszédainknak elmeséltük, mivel és hogyan fogtuk a halakat, csak néztek ránk kérdően. Hiszen a balin nem is fenéken táplálkozik, főleg nem döggel! Úgy látszik aznap nem olvasták a balinok a rájuk vonatkozó szabályokat...

 

Made with Namu6