Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz, hátha e kis kaland finom vacsorát hoz. Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,

mely a parton ülő horgászban ért véget.

 

- Bekapom! Ez finom falat! - mondta volna a víz alatt a ponty, hogyha a pongyola természet nem teszi némává a halat.

- Csak kapd! - biztatta volna menten a közismerten rosszmájú csuka.

- Csak a végén meg ne bánd, mert a horgász veleránt!

- És ha kiránt?

Kis hal iránt irgalmas a rendes pecás, s még nem vagyok negyvendekás.

- Sületlenség! - szólt a márna.

- Ki lenyelné, pórul járna, mert aki bekapja az ellenség horgát, annak bizony elvágják a torkát.

- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -, ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!

 

Be is kapta a csalétket sebtiben, aztán kisült az igazság. Tepsiben.